udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
66
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66
Névmutató:
Örkény István
2012. augusztus 3.
XIX. Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora
Idén július 22. és 31. között Siófok-Sóstón került megrendezésre a XIX. Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora, melyen a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 6 diákja is részt vett.
A Szabadkáról, Galántáról, Viskről, Kolozsvárról, Lupényból, Temesvárról, Kérzdivásárhelyről és Paksról jött táborozók Örkény István életével és munkásságával ismerkedtek az író születésének 100. évfordulója kapcsán. A diákok előadásokat hallgattak, valamint dráma, vers- és prózamondó, zene, újságíró, film és fotó kiscsoportos tevékenységekben tették próbára tudásukat és fejlesztették képességeiket. Ennek eredményeképpen egy új számmal jelentkezett a tábor újságja, a Visszhang, a diákok leforgatták és elkészült az Indián János és a pogácsa kaland című kisfilm, melyben fellelhetők Örkény egyperceseinek motívumai. A táborozók verses-zenés összeállítást mutattak be a paksi református templomban, a záró előadáson pedig Bevégzetlen ragozás címmel egy dramatizált válogatást adtak elő Örkény egyperces novelláiból. A táborban előadást tartott többek között Maróti István, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Múzeumi- és Dokumentációs Adattárának főosztályvezetője, dr. Szabó B. István irodalomtörténész, illetve Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény özvegye. A kikapcsolódás sem maradt el, többszöri Balatoni fürdőzés, vetélkedők, ügyességi játékok, szórakoztató estek és táncház biztosították a lazítást. E pár együtt töltött nap alatt a diákok, de a csoportvezető tanárok is, új ismeretségeket, barátságokat kötöttek, feltöltődtek, új élményekkel gazdagodtak, és összetartozás érzésük is erősödött.
Bartyik Zita tanárnő beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)2012. augusztus 14.
Répás Zsuzsanna: fontos a külhoni magyarság fiataljaival a kapcsolattartás
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint kiemelt fontosságú a kárpát-medencei és a diaszpóra fiataljaival való kapcsolattartás szempontjából a kedden kezdődött Vendégségben Magyarországon - Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója.
(MTI) - Répás Zsuzsanna a program gödöllői megnyitója után elmondta: középiskolás fiatalok találkoznak a rendezvényen, és ez az a korosztály, amelyik a leginkább nyit a világra, és keresi az identitását. Ebben játszik nagyon fontos szerepet ez a találkozó - jegyezte meg.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a különböző élethelyzetből érkező fiatalok azt is megtapasztalhatják, ki hogyan éli meg magyarságát, identitását. Együtt vannak a Kárpát-medence különböző régióiból érkezők a diaszpórában élő fiatalokkal, utóbbiak közül sokan harmad-, negyedgenerációs magyarok, akiknek sok esetben már a magyar nyelvtudása is gyenge. Ugyanakkor próbál mindenki magyarul megszólalni - mutatott rá. Hozzátette: a nyár a fesztiválok, a táborok ideje, és ezeken a rendezvényeken olyan barátságok, személyes kapcsolatok születnek, amelyek később - az interneten keresztül is - folytatódnak.
A találkozóra - amelyet augusztus 14. és 21. között tartanak - három kontinens 16 országából 450 középiskolás korú, magyar gyökerekkel rendelkező fiatal érkezik. Gödöllő 2011 után második alkalommal látja vendégül a fiatalokat. A vendégek több tánccsoportja és színjátszó köre az egy hét alatt fellép Gödöllőn, Egerben és Budapesten.
A fővárosban a Mesterségek Ünnepén, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényein is láthatja a nagyközönség a fiatalokat. A program során Örkény István életével, írói munkásságával ismerkedhetnek meg a külhoni magyarok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezen kívül ellátogatnak a Parlamentbe és magyar olimpiai bajnokokkal is találkoznak.
kultúra.hu2012. szeptember 25.
Pesti turnén a Csíki Játékszín
Október elején a Csíki Játékszín társulata Budapesten vendégszerepel a Vaknyugat és a Tóték című előadásaival. A vendégjáték előtt, szeptember végén az előadások a csíkszeredai székhelyen is megtekinthetők.
A Vaknyugat immár három évad óta van jelen a színház műsorán. Az ír történet szerzője, MartinMcDonagh egyszerre képes megnevettetni és elrémíteni, kendőzetlenül mutatja be szereplőit, az idősödés küszöbén álló, állandóan marakodó testvérpárt és a tehetetlen kisvárosi lelkészt, aki ennek a torzsalkodásnak véget akar vetni. A kamaratermi előadás Csíkszeredában ma 19 órai kezdettel látható. Parászka Miklós rendezése 16 éven felülieknek szól.
A játékszín Örkény István születésének századik évforduja alkalmából mutatta be a Tóték című tragikomédiát. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezte, Csíkszeredában csütörtökön, 19 órakor látható. Budapesten október 8-án a Vaknyugattal, 9-én a Tótékkal vendégszerepel a csíki társulat a József Attila Színházban. 2012. szeptember 25.
Ünnepel az Aradi Kamaraszínház
Az ötéves fennállását ünneplő Aradi Kamaraszínház ma 19 órakor Örkény István: Tóték című tragikomédiájával nyitja évadát.
Az előadást Balog József rendezi, a főbb szerepekben Éder Enikőt, Harsányi Attilát, Bacskó Tündét, Lung László Zsoltot, Geltz Pétert láthatja a nagyérdemű. Az évadnyitó díszelőadás az Aradi Kamaraszínház első nagyszínpadi produkciója is egyben. Aki 2012-ben Tótékat akar a nagyérdemű elé állítani, már nem számíthat arra, hogy a szövegbe rejtett politikai hozzáállás, szóbugyorba csomagolt örkényi vélemény pont úgy hat, mint 1967 után, amikor bemutathatták a darabot, miután a Nászutasok a légypapíron kötetben megjelenhetett. Örkény aztán drámává gyúrta a kisregényt, és 1969-ben elnyerte Párizsban a Fekete Humor Nagydíjat. „Az Aradi Kamaraszínház vállalkozása, hogy a Tótékat kartondobozmentes rendezésben, sziporkázó ötletekkel kiviszi a közönség elé, tényleg biztos sikernek látszik, még akkor is, ha Örkény soktucatnyi buktatót rejtett a szövegbe” – olvasható a színház honlapján.
Krónika (Kolozsvár) 2012. október 23.
Fejlődik a Partiumi Keresztény Egyetem
Nagyvárad
Kedden sajtótájékoztatót tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen. János-Szatmári Szabolcs rektor a Szigligeti Színházzal való együttműködésről, és az intézmény helyzetéről beszélt.
A sajtótájékoztatón János-Szatmári Szabolcs rektor szimbolikusnak nevezte, hogy tavaly októberben a színházban tartották a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségét, mely együttműködés az idei ősztől kezdve még konkrétabb formákat öltött. Megjegyezte: egy egyetem nem csupán oktatási és kutatói feladatokat kell ellásson, hanem a kultúra terjesztője és támogatója is, illetve jelen kell legyen a külvilágban, a nyílt tereken, ezért is tartja fontosnak a két intézmény jó kapcsolatát.
Szabó K. István rendező, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója elmondta, hogy 300 bérletet ajándékba kaptak a PKE első éves diákjai, és az egyetem 50 százalékban finanszírozza a másod-, illetve harmadéves hallgatók bérletvásárlásait. Ugyanakkor az Iskola a színházban, színház az iskolában programot kiterjesztették a PKE-re is, Tóth Tünde és Faragó Zénó színművészek tartanak két csoportban műhelyfoglalkozásokat azoknak az egyetemistáknak, akiket a kedd délutáni szereplőválogatáson kiválogattak. Az Örkény István műveinek feldolgozásából készült előadást jövő év január 22-én fogják bemutatni a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A reklámgrafika szakos diákok installációkat készítenek a november 11-18. között megrendezésre kerülő VI. Interetnikai Színházi Fesztiválra, és a PKE Nyelvvizsga Központja is partnere a Szigligeti Színháznak, ugyanis a fiatalok lefordítják a fesztivál anyagait.
Ingatlanfejlesztés
Más témára áttérve János-Szatmári Szabolcs arról számolt be, hogy kijelölték a „az első prioritási koncentrikus körét” annak a projektnek, mellyel a magyar állam támogatja a PKE és a Sapientia EMTE fejlődését, bővítését. Úgy vélték, először azokra a befektetésekre kell a hangsúlyt helyezni, melyek alapvetőek és nélkülözhetetlenek a működés szempontjából. Így az ingatlanfejlesztésre esett a választásuk, a két intézménynek erre a célra kiutalt 4 milliárd forintból 850 millió forint jut a PKE-nek arra, hogy egy ötszintes épületet emeljen a tulajdonában levő telken. A régebbi tervrajzok még megvannak, azonban kissé aktualizálni kell ezeket (belső méret átszervezésekre van szükség). Az ősz folyamán versenytárgyalást írnak ki a kivitelezésre, az építkezési munkálatok pedig valószínűleg jövőre kezdődnek majd el, és 2014 végéig be kell fejeződjenek.
A rektor örömmel tudatta: minden olyan szak esetében, ahol felvételit hirdettek, összegyűlt a szükséges keretlétszám, sőt két új szakot- bank és pénzügy, illetve óvó- és tanítóképző- is indítottak. Bár még csak október második felében járunk, a PKE az idei tanévben is már számos tudományos konferenciának volt a főszervezője vagy a házigazdája. Szerveztek gólya-, irodalmi tábort és német nyelvű workshopot is. A Magyar Tudomány Ünnepére is készülnek: meghívják a Kárpát-medencei magyar oktatási intézmények képviselőit, a téma egy hálózatszerű együttműködési forma kialakítása lesz. Ezeknek az eseményeknek, valamint a más egyetemekkel való kooperációnak köszönhetően a PKE-t számon tartják a nemzetközi tudományos életben, elismert szaktekintélyek látókörébe került, kiadványai jelennek meg külföldön- magyarázta az egyetem vezetője, aki azt is elárulta: középtávú elképzeléseik közé tartozik, hogy különböző magyarországi intézményekkel közös mesterképzéseket akkreditáltassanak.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro2012. november 15.
Vásárhelyi könyvvásár: fókuszban a legfiatalabbak
A gyermek olvasásra nevelését a szobatisztaságra való szoktatással egyszerre kell elkezdeni – vallja Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője.
A 18. könyvünnep – amely idén november 15-e és 17-e között várja látogatóit a Nemzeti Színház előcsarnokában és termeiben – ezúttal arculatában teljesen megújult, és minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a legfiatalabbak megszólítására. – Sikerült együttműködnünk a Kulturális Központ fiatal csapatával, nekik köszönhetően a rendezvényünk már saját honlappal is rendelkezik. Újdonságnak számít, hogy idén a Caragiale- és az Örkény-centenárium jegyében szerveztük a vásárt, járulékos rendezvényeink többsége ehhez a témához kapcsolódik.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Caragiale Megtorlás című darabját mutatja be ma este, holnap pedig a Változatok című, Örkény István egypercesei és novellái alapján összeállított felolvasószínházi előadását, amelyet beszélgetés követ, Örkény Marosvásárhelyen címmel. Szombaton este Horváth Andor értekezik Caragialéról mint érettségi tételről, ezt pedig Mácsai Pál magyaországi színművész Azt meséld el, Pista! című előadása követi – ismertette a programokat Káli Király István. Az ifjabb korosztálynak a Kávészünet együttes koncertjével kedveskednek péntek este.
A legkisebbek ezúttal már a rendezvény videóklipjében is kiemelt helyen szerepelnek, ami szintén nem a véletlen műve. – Az utóbbi 20 évben sajnos teljesen megváltoztak az olvasási szokások, több generációt is leszoktattak az olvasásról. Személyes küldetésnek is tekintem ennek ellensúlyozását – hangsúlyozta a könyves céh elnöke. A kicsik számára a népszerű magyarországi Alma együttes két koncerttel is készül, a gyereksarokban pedig három napon át mintegy 23 féle program közül válogathatnak a különböző korú gyermekek, karonülőtől a kiskamaszig. – Idén a színház a könyvvásár kulturális partnerévé lépett elő, és három napig a teljes épületet rendelkezésünkre bocsátotta, így nem csak az előcsarnokot használhatjuk: az összesen 73 kiegészítő rendezvényt – könyvbemutatókat, irodalmi előadásokat, gyerekprogramokat stb. – a stúdiókban, kistermekben, próbatermekben tarthatjuk meg – ismertette a főszervező.
A ma kezdődő vásáron összesen több mint 100 kiadó vesz részt, Kolozsvárt a Koinónia, a Kriterion, a Polis, a Korunk–Komp-Press, a Scientia, az Erdélyi-Múzeum Egyesület és a Röser antikvárium képviseli, valamint ott lesz a BBTE kiadója is.
SÁNDOR-BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár)2013. január 4.
Egy név a sepsiszentgyörgyi ötvenhatos emléktábláról: Szekeresi Nagy József
Az emlékezés és főhajtás akkor kap – úgymond – történelmi és egyetemes „hátszelet”, ha mindannyiunkban tudatosítjuk: az 1955. évi genfi konferencia, különösen pedig az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc (az utóbbi minősítés a Romániában hat év börtönbüntetésre ítélt és azt – néhány napot leszámítva – teljes egészében letöltő Kossuth-díjas írótól, Páskándi Gézától származik) hatására az oly sok véráldozatot követelő erdélyi kérdés megoldására négy, papírra rögzített, legépelt terv született.
Szoboszlai Aladár római katolikus plébános kidolgozta a román–magyar konföderáción alapuló (ehhez csatlakozna később Ausztria) tervét. Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész a kantonális megoldást tartotta célravezetőnek. A romániai magyar kantonhoz tartoznának az ókirályságbeli magyarok is, a szórvány fogalmát pedig kerülni kell, mert az dehonesztáló és elbizonytalanító az ott élők számára. Hasonlóan képzelte el az erdélyi szászok, partiumi svábok kantonját is, vagyis Svájctól eltérően a kantonok határai nem esnének egybe a nyelvi határokkal.
Dr. Dobai István az 1957. február 8-án véglegesített „ENSZ-memorandumában” báró Wesselényi Miklósnak az 1848. június 18-án Klauzál Gábor akkori földművelési, ipari és kereskedelmi miniszterhez írott levele alapján azt javasolta: az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt Erdélyt Románia és Magyarország között osszák két részre, majd hajtsák végre a kölcsönös lakosságcserét. Fodor Pál csíkszeredai vasút-, híd-, útépítő mérnök Dobai Istvántól teljesen függetlenül – ugyancsak az 1956-os magyar forradalom hatására – kidolgozta Erdély két egyenlő részre osztásának tervét. Az ő változatában nem vízszintesen, hanem vertikálisan, északról, a történelmi Máramarostól dél felé haladva osztották volna fel Erdélyt Magyarország és Románia között, majd az ENSZ égisze alatt végrehajtják a román–magyar lakosságcserét. Mérnöki alapossággal azt is kiszámolta, hogy vasúti szerelvények igénybevételével is nyolc évre lenne szükség a lakosságcsere lebonyolításához. A négy szerző teljes mértékben tudatában volt annak, hogy az életükkel játszanak, ennek ellenére vállalták a legdrágább érték, az emberi élet feláldozását is. A négy perben összesen 102 személyt ítéltek el, közülük tizenkettőt bírósági ítélet alapján 1958. szeptember 1-jén, illetve 1958. december 2-án kivégeztek.
Összehasonlításképpen meg kell említenünk: ma, amikor az autonómiatervek kidolgozóit sem súlyos börtönbüntetés, sem kivégzés, sem egész életre szóló ellehetetlenítés nem fenyegeti, az erdélyi kérdés egyfajta megoldására a romániai magyar politikai és szellemi elit összesen két használható autonómiatervet tett le az asztalra!
A méreteiben is példátlan retorzió – a magyar vonatkozású perek az 1950-es évek második felének legnagyobb romániai koncepciós jogi eljárásai! – akkor válik igazán döbbenetessé, ha azzal az információval is kiegészítjük: a Szoboszlai-per elítéltjei közül négyen, a Dobai-perben pedig ketten a börtönben elszenvedett kínzások, brutalitások nyomán hunytak el. Közéjük tartozik Kertész Gábor ügyvédjelölt, a per negyedrendű vádlottja s megemlékezésünk mártír hőse, Szekeresi Nagy József. Mindketten olyan borzalmas körülmények között, testi, lelki erejüket felőrlő körülmények között távoztak az élők sorából, hogy az egyik rabtársuk, a bukaresti román Spiru Genat – aki együtt ült Szekeresi Nagy Józseffel a haldoklók számára kijelölt cellában – kijelentette: ha kiszabadul, amikor az emberiség ellen súlyos és elévülhetetlen bűnöket elkövetőket felelősségre vonják, kész tanúskodni, hogy Nagy Józsefet tervszerűen meggyilkolták, idegméreggel siettették a halálát. Becsületes román emberként – mondotta rabtársainak Spiru Genat – egy politikai fogoly meggyilkolása miatt nemzete hírnevét nem hagyhatja bemocskolni, éppen ezért név szerint felsorolja azokat a smasszereket, akik szadista módon a halálba juttatták az ákosi magyart. A magyar–román kapcsolattörténet keserű fintora: sem a magyar, sem a román kollektív emlékezet semmit nem tud arról – a történetírás is adós mindezzel –, hogy az 1941., 1942., 1943. évi román lakosságcseretervek szerzőinek – Sabin Manuilănak, a román Központi Statisztikai Hivatal vezetőjének, Vasile Stoica külügyminiszter-helyettesnek, illetve az 1943. évi román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervezet kidolgozóinak – a hajuk szála sem görbült, pedig a homogén román nemzeti állam megteremtése bűvkörében és lázában minden kisebbséget, elsősorban a magyarokat – Sabin Manuilă 3,8 milliót, Vasile Stoica 5 milliót – kitelepítettek volna az országból úgy, hogy Románia lehetőleg ne veszítsen területeket.
Szekeresi Nagy József 27 évesen, a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.), a magyar honvédek 1940. szeptember eleji bevonulása után a Szatmár megyei Ákos község bírója, első embere lett, négy éven át nemcsak meghatározta, hanem alakította is a település életét, mindennapjait. Mártíromságát immár nemcsak a szülőföld, a Szilágyság, a Partium, hanem a magyarság kollektív emlékezete is számon tartja, megőrzi.
E sorok írója éveken át tanulmányozta, román nyelvről magyar nyelvre fordította a bükkfanyelvezetű perirat minden sorát.
Az ítélet szövege szerint 1957. március 31-én tartóztatták le. Valójában 1957. március 30-án, ezt bizonyítja a 14 óra 10 perctől 15 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyve. Nagy József beismerte, hogy 1956 novemberében Szamosújvárra jött a sógornője, dr. Dobai István felesége, aki elolvasásra átadott három forradalmi verset, illetve prózai szöveget: Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, illetve Örkény István Fohász Budapestért című újságcikkét. 1957 januárjában Dobai István – Nagy József sógora – beszélt Ravasz László püspök körleveléről, majd 1957 márciusában Dobaiék kolozsvári lakásán elolvasta az „ENSZ-memorandum”-ot. Az „ENSZ-memorandum”-mal kapcsolatosan az 1957. április 9-i kihallgatáson a következőket vallotta: „Miután elolvastam a revizionista kiáltványt (ezt a vallató tiszt, Ioan Oprea főhadnagy fogalmazta meg – T. Z.), társadalmi származásomnál és helyzetemnél, valamint a rám jellemző politikai érzelmeknél fogva egyetértettem ezzel az akcióval és a revizionista kiáltvány tartalmával.” A vallatás során az is kiderült, hogy testvére, Nagy Ferenc katonatiszt volt Horthy Miklós kormányzó hadseregében: „A mi családunknak 152 (százötvenkét) hold földterülete volt Ákos községben. Ebből a földterületből 21 hold a testvéremé, Nagy Ferencé volt, aki tiszt volt a horthysta hadseregben. 1944 után Magyarországra menekült, 1947-ben letartóztatták, 82 hold a nagybátyámé, Nagy István gyógyszerészé volt, aki elhunyt, 16 hold pedig a feleségemé, Nagy Kataliné. (…) A testvérem, mivel 1944 után elmenekült Magyarországra, az ő vagyonrészét az állam javára elkobozták. A vagyon többi részét 1949-ig én igazgattam, én műveltem meg, akkor kisajátították, és számomra kényszerlakhelyként Szamosújvárt jelölték ki” – olvasható az 1957. április 27-i, 18 órától 21 óráig tartó kihallgatás jegyzőkönyvében.
A vallatások, kínzások során többször is visszatértek az 1940 és az 1944. március 31. közötti történésekre. A smasszer kezében ott volt a zilahi bíróság 1946-os, egyértelműen a kommunista párt nyomására született elmarasztaló ítélete, amely szerint megvert egy román fiatalt, így a románellenesség vádját is megfogalmazták, sőt, Nagy Józsefet kényszerítették, hogy ezt bevallja: „Gyilkosságot vagy más súlyos tettet nem követtem el azon kívül, hogy 1941-ben megvertem egy román fiatalt, Nistor Vasilét a községből azzal az ürüggyel, hogy káromolta a magyarokat. 1946-ban, Erdély felszabadulása után Nistor Vasile elégtételt követelt, a zilahi törvényszék arra ítélt, hogy kártérítésként bizonyos összeget fizessek neki. Nem emlékszem, hogy mekkora összeg fizetésére ítéltek.”
Szekeresi Nagy József 1957-es perének legsúlyosabb vádpontja a hazaárulás volt. A vádiratot a mindössze másfél oldalas, 1950/199. számú törvényrendelet alapján fogalmazták meg, amely szerint a gondolatban elkövetett „bűntényt” éppen olyan súlyosan büntetik, mint a ténylegesen elkövetett bűncselekményt. A hírhedt Visinszkij-módszer értelmében, ha a vádlottból veréssel, kínzással, bármi áron beismerő vallomást sikerült kicsikarni, az a vádpontok beismerését jelentette, és halállal is büntethető.
Szekeresi Nagy József a törvényszéki kihallgatáson a vádlottak közül egyedül fogalmazta meg az éppen regnáló román szocialista rendszer kisebbségellenes politikájának lényegét: amit nem töröltek el a gárdisták, azaz a legionáriusok, azokat a kisebbségi jogokat megszüntették a kommunisták! Börtönbeli szenvedéseiről csak közvetett információink vannak. Dobai István visszaemlékezései szerint minősíthetetlen és aljas szekustrükk áldozata lett: a letartóztatásakor azzal hitegették, ha mindent elmond, azonnal szabadlábra helyezik, visszamehet Ákosra, ahol hatalmas tekintélyével, mezőgazdasági ismereteivel kiránthatja a kátyúból a szocialista mezőgazdaság szekerét. Szekeresi Nagy József – aki 1949. március 2-ától valójában páriaként, számkivetettként élt Szamosújváron – hitt a szirénhangoknak, és amikor szembesült vallomása következményeivel, rabtársai egy része kiröhögte, ő pedig összeomlott. Az élete olyan, mint a görög sorstragédiák hőseié. Semmit nem tudott arról, hogy az ákosiak a magyar forradalom napjaiban valóban haza akarták őt hívni, hogy újra vezetőjük legyen, de arról sem, hogy a helyi pártalapszervezet a hír hallatán tudatosan készítette elő a fizikai megsemmisítését. Az ő, a Dobai István és Kertész Gábor dossziéjára a halál keresztjét írták, vagyis „borítékban fognak szabadulni”, azaz a hozzátartozókat majd levélben értesítik az elítélt haláláról. Sajnos, szó szerint beteljesült a smasszerek fenyegetése: Szekeresi Nagy József, Kertész Gábor és sok száz rabtársuk „borítékban” szabadult a börtönből. A 48 évre szabott rövid életút mélységeinek és magasságainak igazolására állítottam össze Szekeresi Nagy József curriculum vitae-jét.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. január 8.
Marosvásárhelyi megemlékezések a Don-kanyari áldozatokra (2003–2013)
Az emberiséget, azon belül a nemzetünket ért szenvedésekről megemlékezni – szent kötelesség. Ennek eleget téve indítványozta 2002 tavaszán az EMKE Maros megyei szervezete, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően Marosvásárhelyen és általa Erdélyben is emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt 2. hadsereg szenvedéseire, a doni áldozatokra. A négy történelmi egyház és három civil szervezet képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka beindítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
Tíz évvel ezelőtt, 2003. január 12-én, a doni offenzíva 60. évfordulóján a marosvásárhelyi római katolikus temető bejáratánál a két évvel később bronzba öntött emlékműnek az alapkőletételére került sor. Így vált lehetővé, hogy a marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékének adózzunk minden év januárjában, vagy más alkalommal is elhelyezhessük a kegyelet virágait, koszorúját.
Az idei, a 70. évfordulón sorra kerülő megemlékezéssel egy folyamat véget ér és egyúttal megújul. A Doni Emlékbizottság egykori tagjai úgy gondolják: alapvető célkitűzéseik megvalósításával, tíz esztendőn át a megemlékezések megszervezésével megtették a magukét. Lehetőséget teremtettek arra, hogy – bárki szenvedését tiszteletben tartva – saját népünk, apáink, nagyapáink és dédapáink második világháborús és azon belül az orosz fronton, a Don folyó mentén kétszáz kilométeres védelmi vonalat elfoglaló 2. magyar hadsereg kötelékében átélt megpróbáltatásairól szabad lélekkel és tiszta szívvel megemlékezhessünk.
Bár egy tízéves folyamat véget ér, örvendetes ugyanakkor, hogy a Don-kanyari megemlékezéseknek van jövője. Nemcsak azért, mert hátramaradt néhány megvalósítatlan elképzelés (pl. egy marosvásárhelyi küldöttség kiutazása a Don menti katonatemetőkhöz, állandó második világháborús kiállítás létrehozása, színvonalas szakmai konferencia megtartása), hanem azért is, mert a magyarországi mintára beindított doni emléktúra megszervezése új távlatokat nyit. És a konkrét célon túl mindenekelőtt a hagyományápolást táplálja.
A doni offenzíva hetvenedik évfordulóján, idén január 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor közös megemlékezést tartunk a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget "doni emléktúra" követi (érdeklődni lehet: 0751- 012-341, naponta 10-18 óra között): gyaloglás Csíkfalvára, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban "királyi" lesz a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően. Január 13- án a csíkfalvi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően.
Idén január 12-én templomainkban a déli harangszó jelképesen a 2. magyar hadsereg kálváriájára emlékeztet. Az egyik túlélőt, az orosz lágert megjárt, születésének századik évfordulója kapcsán tavaly megünnepelt Örkény Istvánt idézem: "Akik elviselték a fogság próbáját, elviselik a nehezebbet, a szabadság próbáját is".
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),2013. június 18.
Két marosvásárhelyi színészt is kitüntettek a POSZT-on
Két alakítási díjat hozott a marosvásárhelyi csapatnak Székely Csaba Bányavakság című drámája a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelyen a kamaradarabok között versenyzett.
Nagy Dorottya a legjobb női mellékszereplőnek, Bányai Kelemen Barna pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat kapta meg a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciójában nyújtott alakításáért. A Bányavakság a marosvásárhelyi Székely Csaba egy elmaradott erdélyi faluban játszódó drámatrilógiájának második darabja. A Bányavirág című első rész ősbemutatója is Vásárhelyen volt, számos fesztiválon díjazták a produkciót. A Bányavakság volt egyébként az egyetlen erdélyi magyar produkció, amely meghívást kapott idén a POSZT-ra.
A seregszemle legjobb előadása a Vígszínház Bertolt Brecht Jóembert keresünk című produkciója lett, a legtöbb elismerést pedig a szintén budapesti Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten. A Vígszínház Michal Dočekal rendezte győztes darabjában játszott a legjobb női főszereplőnek járó és a közönség díját egyaránt elnyerő Eszenyi Enikő. A budapesti Örkény István Színház Henrik Ibsen Peer Gynt című előadásához négy díj kapcsolódik: a legjobb férfi főszereplő Polgár Csaba lett, a legjobb jelmezért járó kitüntetést Nagy Fruzsina, a különdíjat Matkó Tamás kapta a darab zenéjéért, a legjobb dramaturg pedig Gáspár Ildikó lett, akinek ezzel együtt a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist Amphitryon című produkciójában végzett munkáját is elismerték.
A Proton Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza John Maxwell Coetzee–Mundruczó Kornél Szégyen című előadása két díjat jegyez: a legjobb rendezőnek járót Mundruczó Kornél, a legjobb díszletért odaítélhetőt Ágh Márton kapta. A legjobb férfialakítás a kaposvári Csiky Gergely Színház Martin McDonagh Vaknyugat című produkciójában szerephez jutó Hunyadkürti György, a legjobb női alakítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház April de Angelis Színésznők című előadásában játszó Ecsedi Erzsébet nevéhez fűződik. Az idei POSZT díjaiért összesen 12 előadás versengett. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotta. A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett offprogramra is várták. Az érdeklődés nagy volt, a produkciók döntő többsége telt ház előtt zajlott.
Krónika (Kolozsvár)2013. június 23.
Gyászol a színház: elhunyt Lohinszky Loránd
Rövid, méltósággal viselt szenvedés után, életének nyolcvankilencedik évében szombaton elhunyt Lohinszky Loránd érdemes művész, nyugalmazott egyetemi tanár, az erdélyi színjátszás nagy mestere - tudatta az MTI-hez is eljuttatott közleményében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Az 1924-ben Kolozsváron született színművész több mint ötven éves pályafutást hagyott maga mögött, melynek során többek közt Trepljov (Csehov: Sirály), Görgey Artúr (Illyés Gyula: Fáklyaláng), Ványa Bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Őrnagy (Örkény István: Tóték), Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája), Lear (Shakespeare: Lear király), Szervét Mihály (Sütő András: Csillag a máglyán), és Ill (Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása) szerepében zárta szívébe a közönség.
Lohinszky Loránd 1950-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első végzett évfolyamán szerzett oklevelet Kolozsváron. Azonnal a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött. Társulatához karrierje során végig hű maradt, miközben életművét vendégjátékok, rendezések és jelentős hazai, valamint anyaországi filmszerepek is gazdagították: Udvardi (1972, Nincs idő), István (1974, Holnap lesz fácán), Török János (1976, Apám néhány boldog éve), Páter gvárdián (1992, Ábel a rengetegben), Lukács (1996, Retúr). 1954-től a Marosvásárhelyre áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanáraként segítette számos színésznemzedék kibontakozását.
Munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták, közülük a legjelentősebbek az érdemes művész titulus (1964), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) a Magyar Művészetért emlékérem (1996), az UNITER életműdíj (2000), a bukaresti Nemzeti Színházi és Filmművészeti Egyetem díszdoktori címe (2005) a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozata (2005).
Emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége: mindkét intézmény saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Maszol/MTI2013. július 3.
Testhezálló tételek az érettségin
Az 1139 beiratkozott háromszéki jelentkezőből 174-nek korábbról megvolt az ötöse ebből a tárgyból, így tegnap nem vizsgáztak, 69-en nem jelentek meg, a 896 vizsgázóból senkit nem kaptak puskázáson. Az országban több mint hétezer-ötszázan érettségiztek anyanyelvük irodalmából, közülük hatezer-hétszáz magyar diák.
Radnóti Miklós Virágének című versének értelmezése, elemzése volt az első tétel tegnap a magyar nyelv és irodalom írásbelin, másodikként egy adott szöveg alapján kellett kötött feladatok szerint és szabadon írni az internethasználatról, a harmadik tétel egy XX. századi dráma sajátosságainak leírását követelte meg, ami a diákok szerint nem okozott túl nagy nehézséget, egyrészt, mert a választható szerzőket megjelölték (Örkény István, Sütő András, Székely János), másrészt ezt a korszakot a XII. osztályban tanítják, tehát közel áll az idei végzősökhöz. Néhány felvigyázó tanár lapunknak elmondta, a vizsgázók nagyon fegyelmezettek voltak, látszott a munkaláz, ami arra enged következtetni, hogy tudták a tananyagot. Ma a szaknak megfelelő kötelező tárgyból írnak, holnap szünnap, pénteken a választott tantárgy írásbelijére kerül sor, előzetes eredményeket csak hétfőn hirdetnek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. november 30.
Könyv Nagyvárad békebeli kávéházi világáról
Új könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak.
A szerző elmondta, hogy Főúr, fizetek! - Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében című könyvében virtuális sétára invitálja az olvasókat: a vasútállomástól indulva a belváros felé sorra veszi az egykori és máig működő kávéházakat, miközben a városképnek a dualizmus ideje alatt, vagyis 1867 és 1918 között végbement változásait is felvázolja.
Nagyváradon az 1800-as évek elején jelentek meg az első kávéházak, de szellemi központokká a század második harmadában, vagyis az után váltak, hogy az irodalmi élet is fellendült a városban. A törzsközönséget - a bécsi és budapesti kávéházakhoz hasonlóan - itt is az irodalmárok, írók, művészek, újságírók képezték. A kávéházak társadalomban betöltött szerepét jól mutatja, hogy a szerző eredetileg a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetét szerette volna feltárni, ám kutatásai során újra és újra felbukkantak a kávéházak, érdeklődése így fordult azok felé.
A korabeli, levéltárból összegyűjtött dokumentumok, visszaemlékezések, újságcikkek alapján összeállított kötetből kirajzolódik a kávéházak fejlődéstörténete. Míg az 1870-es években a Magyar Király afféle "gyűjtőkávéház" volt, ahol minden társaságnak, így a katonatiszteknek vagy a tanároknak saját asztaluk volt, addig a századforduló idejére ugyanezeknek a csoportoknak már külön kávéháza volt, a Pannónia például a kereskedők, vidéki emberek helye volt - mondta a helytörténész.
Szó esik a könyvben az EMKE kávéház irodalmi életben betöltött szerepéről is, hiszen amellett, hogy Ady Endre Lédával való első találkozása és így költői hangjának megtalálása is ehhez a kávéházhoz kötődik, a mások mellett Juhász Gyula pályakezdésének teret adó Holnap antológia ötlete is itt született meg - emlékeztetett a szerző.
Az is érdekes, hogy a bérlők hogyan próbálták a nőket is bevonni a kávéházak-cukrászdák világába. A Magyar Király kávéház az 1870-es években forradalmi újdonságként vezette be például a szeparéhelyiséget a hölgyeknek, ahová gardedám nélkül, egyedül is elmehettek, anélkül, hogy "rossz nőnek" nézték volna őket. Az 1900-as évek elején a bérlője után játékosan Müllereiként emlegetett kávéház délután a hölgyeké volt, majd estére átalakult a férfiak füstös birodalmává.
Péter I. Zoltán beszámolt arról, hogy eredetileg a vendéglőket és kerthelyiségeket is bemutatta volna a kötetben, de így túlságosan szerteágazó lett volna az anyag. Ezeket külön könyvben fogja tárgyalni, amely jövőre jelenik meg.
A nagyváradi Riport és a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelenő kötetet kedden délután mutatja be Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalomtörténész a budapesti Örkény István Könyvesboltban.
maszol/MTI2014. február 3.
„A színjátszás nem ide-oda járkálás a színpadon”
Négy évvel ezelőtt merült fel néhány zetelaki fiatalban az igény, hogy állítsák vissza a régi idők amatőr színjátszó csoportját. Azóta sikerült színre vinniük a Háry Jánost, és bár sokan lemorzsolódtak a társulattól, néhányan lelkesen kitartottak, és hamarosan bemutatják Örkény István Kulcskeresők című művét. Sebestyén Bernát, a csoport tagja és szervezője mesélt a kezdeti nehézségekről és a folytatás reményéről.
Ezelőtt tíz-tizenöt évvel volt egy csapat, amely ünnepnapokon előadott egy-egy előadást – mondta el Sebestyén Bernát. A karácsonyi előadások állandó címe Elmúlik karácsony volt, ezekben jeleneteket adtak elő, egész estés előadások pedig évtizedek óta nem voltak a zetelaki kultúrház színpadán.
A mostani színjátszó csoport megalakulása 2010-re vezethető vissza, de hosszas küzdelem után sem jutottak el a próbáktól az előadásokig, majd félévnyi szünet után egy részük ismét úgy döntött, teljes komolysággal szeretné újra megpróbálni a színjátszást. „Ahhoz, hogy ez a társaság belelendüljön a munkába, szükségünk volt Kovács Imre bácsira, aki néptáncoktató Zetelakán. Mindig szerette volna színpadra vinni a Háry Jánost. Mivel nekünk korábban táncot is oktatott, néhányunkat a csoportból kiválasztott, és neki is fogtunk. 2013. március 16-án volt a bemutató Zetelakán, de elvittük a darabot Zeteváraljára, Szentkirályra, Máréfalvára, Oroszhegybe, és volt olyan előadásunk is, ahol negyvenen voltunk a színpadon” – mesélte a kezdeteket Bernát.
A turné után ismét dönteniük kellett, hogyan tovább. A sikert bulival ünnepelték meg, ahova a társulat minden tagja hivatalos volt. „Nehéz volt az előadás próbafolyamata, nem úgy működik nálunk, mint a hivatásos társulatnál, hogy csak ezzel foglalkozunk, mindenkinek van munkahelye, másoknak iskolába kell járniuk, nagyon nehezen lehet összehangolni a társaságot. Egyesek teljesen lemerülten, de azért megérkeztek, s ez a jobbik eset volt. Olyanok is voltak, akik megunták a sok döcögős próbát, és azt mondták, ebből többet nem kérnek. A banketten hoztuk meg a döntést: szeretnénk komolyabban venni egy kicsit a színjátszást, minőségi előadásokat készíteni, s ezért keresnünk kell egy szakembert, aki ért a színházhoz.
Imre bácsi nagyon jó táncos, nagyszerű ember, de nem színész vagy rendező. Mi úgy próbáltunk hónapokon keresztül, hogy nem tudtuk például, mit kell tennünk a színpadon. Az utolsó próbákra eljött Tasai Ildikó is, és tőle kaptunk olyan útbaigazításokat, ami sokat segített rajtunk. Imre bácsit nem szeretnénk kizárni, de mellette szükségünk volt egy szakemberre, aki elvállal minket. Akkor készítettünk egy listát, hogy a harminc emberből ki szeretné komolyan folytatni. Végül tizenketten maradtunk, s úgy beszéltük meg, hogy szeptember végén kezdjük el a próbákat. Dunkler Réka egykori tanárnőmet kerestem meg, hogy ajánljon valakit. Ő javasolta Mezei Gabriella színésznőt, akit meggyőztem, hogy szükségünk van rá és vállalja el. Sokakban felmerült a kérdés a próbák során, hogy kell-e nekünk ilyen komoly darabbal foglalkoznunk, vagy inkább vásári komédiát kellene előadnunk. Néhányan Örkény mellett döntöttünk, a többiek pedig ilyen-olyan ürügyek miatt lassan elmaradoztak” – idézte fel a színtársulat történetét a csoport szervezője.
Nagy Attila polgármester megígérte, hogy a helyi önkormányzat támogatja a társulatot, akár anyagiakkal is, hiszen nekik is érdekük, hogy színvonalas előadásokat vigyenek színre.
Mezei Gabriella szakmai tanácsadóként vesz részt a munkában, inkább segít, mint rendez. „Először kicsit visszakoztam, aztán úgy gondoltam, nekem is kihívás szakmai szempontból, hiszen felnőttekkel még nem dolgoztam. Motiválnak az új emberek, úgy érzem, sokat alakult a csoport. Ők is megtapasztalhatták, hogy nem olyan egyszerű a színjátszás. Az előadásban a repülőparancsnok szövegében van egy olyan mondat, hogy a repülés nem ide-oda röpködés, és hát a színjátszás sem ide-oda járkálás a színpadon, hanem sokkal több ennél. Úgy gondolom, jó dolog sül ki belőle” – mondta a rendező, aki bízik abban, hogy sikeres lesz a februári előadás.
Nagyálmos Ildikó |
Székelyhon.ro,2014. június 16.
Különdíjas a Tompa Miklós Társulat
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.
A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.
A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.
A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.
A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.
A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért. A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.
A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.
A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos- díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda. A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt.
A tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták as versenyprogram előadásait. Népújság (Marosvásárhely)2014. július 30.
Csíki Játékszín: bemutatók minden rétegnek
Négy nagyszínpadi előadást kínál nézőinek a következő évadban a Csíki Játékszín, és augusztus elejétől kezdik árulni a bérleteket – közölte kedden a csíkszeredai teátrum.
A 2014/2015-ös évadra két hónapon keresztül vásárolható színházbérlet, amely négy nagyszínpadi előadásra érvényes.
A bemutatók sorában Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációja nyitja az évadot, október elején Lendvai Zoltán rendezésében láthatja ezt a produkciót a közönség.
Somogyi Szilárd, a Budapesti Operettszínház rendezője harmadik alkalommal visz színre zenés előadást Csíkszeredában, most Huszka Jenő és Szilágyi László operettjét, a Mária főhadnagyot viszi színre decemberben.
Victor Ioan Frunză temesvári rendező az orosz drámairodalom kiemelkedő darabját, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét állítja színpadra a jövő év elején Csíkszeredában, majd Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című regényének Örkény István által írt színpadi változatát mutatja be a Csíki Játékszín Parászka Miklós színházigazgató rendezésében.
A négy előadásra szóló bérlet 50 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 30 lejbe kerül. A premierekre érvényes Bánk bán bérlet 65 lejért váltható ki. A kisiskolásoknak kínált mesebérlet az elmúlt évadhoz hasonlóan három gyerekelőadást tartalmaz 15 lejes áron, illetve választható módon 20 lejért a következő Lurkó Fesztivál egy előadására is belépést biztosít. Krónika (Kolozsvár)2014. augusztus 6.
Változatos műsorkínálat a Csíki Játékszínnél
Négy nagyszínpadi bemutatóval, fesztiválokkal, gyerekelőadásokkal várja a Csíki Játékszín a 2014/2015-ös évadban nézőit.
A legszélesebb nézői rétegeket próbálják megszólítani, hangsúlyosan odafigyelnek a fiatalokra, és megpróbálnak kedvezményekben részesíteni mindenkit, aki erre rászorul. Műfajilag és tematikailag egyaránt változatos műsorkínálattal jelentkeznek a következő színházi szezonban is – véli Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. „Színházunk másfél évtizedes kipróbált hagyományait és törekvéseit folytatjuk, ugyanakkor érzékenyen figyelve a kor szellemére. Arra, amire a színháznak mindig figyelnie kell, hogy itt és most mi történik az emberrel, az emberi létnek, az emberi boldogulásnak milyen esélyei vagy éppenséggel milyen akadályai vannak. Továbbra is kitartunk azon művészi program mellett, amely a színház hármas funkciójára épül. Nevezetesen az, hogy létfilozófiai műhely, a társasági élet helyszíne és a rekreációnak, a szellemi, lelki felüdülésnek, a szórakozásnak a helye.”
Négy bemutató a nagyszínpadon
A csíki teátrum október elején Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációjával nyitja az évadot, az előadást Lendvai Zoltán rendezi. „Az Édes Anna egy olyan korban íródott, amikor egy emberi krízist élt át a világ. Az első világ háború végén, után íródott, és mindaz a feszültség, ami a szerzőben felhalmozódott a történelem láttán, az első világháború és az azt követő forradalmak és ellenforradalmak egy emberi sorsra vetítve jelennek meg ebben a műben. És ezzel együtt mi ily módon idézzük fel ezt a korszakot, aminek most éppenséggel a megemlékezését éljük át, amikor a száz évvel ezelőtti eseményekre gondolunk” – mutatott rá Parászka.
Decemberben Huszka Jenő-Szilágyi László operettjét, a Mária főhadnagyot viszik színre Somogyi Szilárd rendezésében, aki harmadik ízben rendez zenés előadást Csíkszeredában. „Ennek a műfajnak a széleskörű támogatottsága, a vágy arra, hogy az emberek átéljék és megtapasztalják azt az élményanyagot, amit az operett kínál, teljesen egyértelművé teszi. Minden kérkedést félretéve, a mi társulatunk már van annyira felkészült, hogy ezeket a műveket énektudással, tánctudással, a műfajban való jártassággal magas szinten tudja megjeleníteni, színpadra vinni.”
Jövő év elején az orosz drámairodalom kiemelkedő darabját, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét láthatja a közönség Victor Ioan Frunză rendezésében. A következő bemutató Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci regényének Örkény István által írt színpadi változata lesz, ezt Parászka Miklós állítja színpadra. „Ehhez már nem is kell sok magyarázat, hogy látszódjon a sokszínűségre való törekvés. Valami mégis összekapcsolja ezeket a műveket, különösen az Édes Annát, az Éjjeli menedékhelyet és a Kakukk Marcit. Mindháromban – bár tematikailag és műfajilag egymástól távol álló közegben – arra összpontosítanak, hogy mi történik a perifériára, a társadalom aljára szorult emberekkel. És a mai világunkra tekintve nagyon fontosnak érzem, hogy figyeljünk ezekre a kérdésekre, hogy a színház eszközeivel intellektuális és érzelmi tartalékokat szabadítsunk fel erre vonatkozóan” – hangsúlyozta az igazgató.
Tavasszal mesejátékkal jelentkezik a színház, és a tervek között szerepel egy kamaratermi előadás bemutatása is. Az előző évadból az Özönvíz előtt és a Viktória című előadásokat tartják műsoron.
Fesztivál gyerekeknek és felnőtteknek is
A színház igazgatója elmondta, javában zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál szervezése, melyre október 20. és 27. között kerül sor Csíkszeredában. A kétévente megtartott vándorfesztivál a hetedik kiadásához érkezett, két évvel ezelőtt a nagyváradi Szigligeti Színház szervezte. Az Interetnikai Színházi Fesztivál a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje. „Ennek a szervezése már előrehaladott fázisban van, és ha minden jól alakul, igazi színházi dömpingre lehet számítani október második felében.” Az igazgató biztosított arról, hogy a soron következő évadban is lesz Lurkó Fesztivál. „Szeretnénk fejleszteni és továbbvinni ezt a fesztivált, annyi mosolygó gyerekarcot láttunk, hogy ez már mindenképp kötelez bennünket.”
Kiss Bora távozik a csíki színháztól
A következő évadra Kiss Bora Marosvásárhelyre szerződött, bár a csíki színház vezetősége szeretné, ha végleg nem köszönne el a társulattól. „Nagyon megszerette a közönségünk, hiányozni is fog. A színész életében is vannak olyan magánéleti fejlemények, amelyek eldöntik egy-egy karriernek az irányváltásait, nem haraggal válunk el egymástól, és úgy gondolom, hogy Bora itt három évadon keresztül szép és hasznos munkát végzett. Minden változás egyben magában hordozza az újnak a lehetőségét, hogy új arcok jelennek meg a társulatunkban, és friss, új hangulatot, új lehetőséget hoznak magukkal. Nagy szerkezeti átalakulás a társulatban nem lesz. Ez a társulat egy összeszokott, összeforrott együttes.”
Bérleteket tessék!
A színház jegypénztára augusztus elsején kinyitott, ettől az időponttól számolva két hónapon keresztül vásárolhatók színházbérletek az új évadra. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 20-ig tartja fenn a színház. A kínált felnőttbérlet négy nagyszínpadi előadásra érvényes, ennek ára 50 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 30 lej. A premierekre érvényes Bánk bán bérlet 65 lejbe kerül. A kisiskolásoknak kínált mesebérlet az elmúlt évadhoz hasonlóan három gyerekelőadást tartalmaz 15 lejes áron, illetve választható módon 20 lejért a Lurkó Fesztivál egy előadására is belépést biztosít. A jegypénztár munkanapokon 10-13, valamint 17-19 óra között tart nyitva, telefonszáma: 0266-314472.
„Az önkormányzat a színházunkat támogatja, ezért az árakat alacsonyan tudjuk tartani, hogy minél több embernek adjunk lehetőséget színházba járni. Ez egy intézményvezetési filozófia, egy kultúramenedzselési technika, eljuttatni a színházat minél több emberhez, hogy az anyagiak a legritkább esetben jelenthessenek akadályt a színház látogatásában. Ez nem egy kereskedelmi alapon szerveződő színház, hanem az önkormányzatnak az elkötelezettsége a színházkultúra és a város közönsége iránt. Itt az önkormányzat, a színház, mint intézmény és a közönség hármas összefogására van szükség, hogy a színházkultúránkat meg tudjuk tartani és fejleszteni tudjuk itt a városban. A város tartsa fent ezt a finanszírozási koncepciót, lehetőleg fejlessze ezt a koncepciót, a színház törekedjen a maximális kulturális rentabilitásra, a nézők pedig minél nagyobb számban jöjjenek színházba! Ha ez megvalósul, akkor fejlődni fog itt ez a helyzet és a városnak a színházi helyzete, gondolom, hogy mindannyiunk örömére” – fejezte ki reményeit az igazgató.
Péter Beáta, Székelyhon.ro2014. szeptember 1.
Patakfalvi Czirják Ágnes „A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!” A székely zászló jelentéseinek rétegei Hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, hogyan változik a használók „kezében” a tartalma, jelentése?
„Elmondhatjuk tehát, hogy Közép Európa Keleti Kárpátok övezte részén, a Székelyföldön, él egy, a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. (...) Következésképpen: Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve! Választania kell: vagy élni fog a népeket megillető önrendelkezési jogával és önigazgatási hagyományaihoz visszatérve, saját kezébe veszi sorsának irányítását, vagy a lassú felszámolás útjára lép és szétszóratik a nagyvilágban.” Borsos Géza József
„Őshonos”, „államiság feltételei”, „vérével védett”, „önrendelkezés joga”, „önigazgatási hagyomány”, „saját kezébe veszi sorsának irányítását”, csak hogy a legfontosabb fogalmakat kiszemezgessük az idézett szövegből, amely jó példája a székelység kapcsán körüljárható gondolati mezőnek. A székely közösség időbeli folytonosságának elképzelése, amely megalapozza a jelenről és a jövőről alkotott gondolatok medrét, a Borsos Géza József-féle idézetben egyfajta morális parancs és elkerülhetetlen sors-beteljesülés erejével bír:
„Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve!”
Az elképzelés medrét a különböző, múltból örökölt elemek kövezik ki: jogrend, ősi írás, himnusz, zászló, címer stb., és mindez az idő-tér által meghatározott koordinátarendszerbe ágyazódik. A tér az ugyancsak elrendeltnek és állandónak mondható, vagyis Székelyföld területe, az idő pedig egy jól felépített folyamatosság. Ez a folyamatosság a különböző korszakokhoz tartozó történeteket, történelmi eseményeket (eredetmítoszok, legendák, különböző csaták és harcok történetei, 1848-49-es események, majd a világháborúk, Trianon stb.) egy adott időszálra fűzi fel, az állandó alanya pedig a harcolni kényszerülő székelység.
A székely közösség megszervezését, közösséggé formálását, annak módját irányító elképzelések és stratégiák hátterében az – a gyakorlatban könnyen megragadható alapvetés – áll, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagyis, ha visszautazunk az időben, megtaláljuk a hiteles identitást, a helyes irányt. A székely zászló története kapcsán is markánsan jelen van ez az elképzelés.
A székely zászlóként ismert jelkép története 2004-ben kezdődik. Ezt a datálást egyes kritikusok túl közelinek ítélik meg, ebből fakadóan a zászló vizuális megjelenítését alkalmatlannak, méltatlannak tartják a székelység autentikus és ősi jellegének hangsúlyozására. A zászló hitelességével kapcsolatban az elmúlt tíz év azonban kegyesnek bizonyult, és kialakult egyfajta kompromisszum a kérdésben. Fogalmazhatunk úgy, hogy az igény és a használat felülírta a hitelesség kapcsán felmerülő kételyeket. Egy jól menedzselhető szimbólummal van dolgunk, ismerjük a „születésének” körülményeit (erről bővebben lásd itt), pontos dátumát, mindez megkönnyíti a köré szervezhető események kivitelezését is. Itt elsősorban olyan nemzetközileg is elterjedt ünnepekre (National Flag Day, Flag Day) gondolok, amelyek egy-egy adott ország nemzeti zászlója köré, általában az adott ország függetlenségének vagy egy fontosabb megemlékezésének dátumára szerveznek. Romániában 1998-ban döntöttek a nemzeti zászló napjának beiktatásáról és kötelező ünneppé nyilvánításáról, ami minden évben június 26-án kerül megrendezésre. A dátum a piros-sárga-kék zászló jelképpé választásának időpontjára emlékeztet.
Másrészt a szimbolikus politikai cselekvések sora, amely a jelkép jelentését, a zászló jellegét és használatának körülményeit meghatározta, elég muníciót szolgáltat ahhoz, hogy egy eseményekben gazdag történet kerekedjen a szűk tíz év alatt. A nyilvános terek, épületek felzászlózásának a román hatalom általi szankcionálása és az arra adott reakciók, valamint a nyilatkozatok és közösségi akarat kifejezésre juttatásának folyamata a zászlót fokozatosan a közösség központi szimbólumává avatta.
Miközben bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik a „székelység” nevében jogokat követelnek, „cselekednek”, vele „szolidaritást vállalnak” (itt nemcsak a magyarországi politikai szereplőkre és egyes civil szervezetekre gondolok, hanem az Isztambulban szervezett, a székelyföldi autonómiát támogató szolidaritás-napra, a türk-török hagyományok felelevenítését támogató, konzervatív értékeket valló Hoca Ahmed Yesevi Vakfi szervezésében), ha közelebb lépünk, nyilvánvalóvá válnak azok a törésvonalak, amelyek ezen az egységesnek láttatott székelységen belül, illetve rajta kívül léteznek (Ki/kik képviselik az autonómia ügyét hitelesen?, Mit jelent pontosan ez a hitelesség?, Ki/kik vállalnak a székelyföldi autonómia ügyével szolidaritást? Mennyire esnek egybe az autonómiát szorgalmazó helyi szervezetek céljai és értékei a szolidaritást vállaló szervezetekével? Stb.).
A kommunizmus éveiből megörökölt, az erdélyi magyar kisebbségi kontextus kapcsán kirajzolódó, mostanra jelentésében túlterhelt diskurzusokat a „menni vagy maradni”, „megmaradni vagy asszimilálódni” dilemmái alakították. Ehhez képest a kétezres évektől kezdődően a nyilvánosságban egyre inkább az a kérdéskör tematizálódott, hogy hogyan lehetséges megszervezni a magyar közösségek hétköznapjait gazdaságilag- kulturálisan-társadalmilag kiegyensúlyozottabb módon, hogyan lehet beindítani az otthonteremtés és újjászervezés folyamatait. Ehhez kapcsolódóan a lokális, alulról jövő kezdeményezések mellett, a közösségépítés, nemzetépítés módszertanának olykor mintha tankönyvszagú utasításait követné. A székelyföldi/magyar közösség önmeghatározásának folyamata során artikulálódó új irány megpróbálja összhangban kezelni az értelmiségi körök által indítványozott kezdeményezéseket az alulról építkező folyamatokkal.
A kibontakozni látszó diskurzus ugyanakkor, egyelőre úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt a kultúrakutatásban, társadalomtudományokban elfogadott tételt, mely szerint a kultúra nemcsak egy monolit, sok könyvön és magas kultúrán keresztül elérhető transzcendens szféra, hanem ennél jóval hétköznapibb dolog (is!). Ennek megfelelően fontos hangsúlyozni azt is, hogy a (kulurális/etnikai) identitás nem kizárólag egy politikai identitás (a csoporthoz való tartozás érzése, annak kinyilvánítása és a közös kultúra birtoklása), hanem a hétköznapi fogyasztáson keresztül is megragadható. „A fogyasztás ugyanis nem csupán az áruvásárlás aktusából vagy szolgáltatások egyszeri igénybevételéből áll, hanem különböző, szervesen összekapcsolódó tevékenységek láncolatából: a fogyasztói vágyak felismerésétől és preferenciákba rendezésétől kezdve a fogyasztás megtervezésén és a megfelelő áruk vagy szolgáltatások megválasztásán át azok használatáig, élvezetéig és a tárgyi javak karbantartásáig, majd elhanyagolásáig, elfelejtéséig vagy eldobásáig. A fogyasztási tevékenységsorozat időigényességének megkésett felismerése kétségkívül maga után vonja a fogyasztást korábban pillanatszerűnek és ezáltal marginálisnak tekintett nézetek dekonstrukcióját.” (https://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/2122/voros.htm) A fogyasztás és az identitás megélésének tereit, módját, alkalmait pedig meg kell szervezni, az etnicizált/nemzetiesített termékeket, tárgyakat, szimbólumokat, ízeket, élményeket elő kell állítani, forgalmazását meg kell oldani. Erre tesznek kísérletet azok a kezdeményezések, amelyek a székely identitás megélésének alkalmait megpróbálják az ünnepnapok mellett a hétköznapokra is kiterjeszteni, például a „székely termékek” forgalmazásával – ilyen a Góbé termékek forgalmazása – vagy az idén másodjára megszervezett katrosai Székölykök Gyermekfesztivál ötlete, a szabadidő eltöltésének kitalálásán, vagy az internetes tartomány-név, levelezési-rendszer (sic.hu, @sic.hu) megalkotásán keresztül. De ugyanúgy az iskolai oktatásban, a kulturális emlékezet kitüntetett eseményein és helyszínein (március 15., iskolai koszorúzások), a szabadidős tevékenységeken (honismereti biciklitúra, lovagló és hagyományőrző táborok, baba-mama-papa klubok, könyvek és ismeretterjesztő kiadványok), a hagyományok újrahasznosításán/feltalálásán (Székely Vágta, székely gasztronómia, Csíksomlyói búcsú mai formája, székelyföldi gombász egyesületek, helyi turizmus stb.), a kollektív ünnepek (búcsúk, vásárok, vallási ünnepek) és a hétköznapok megszervezésén, projekteken (fészekrakó projektek, Székely Előfutár Ösztöndíj, Barabási László-ösztöndíj, stb.) keresztül. A Székelyföldön megfigyelhető közösségépítés új irányában a szülőföld – kultúra – székely identitás hármasa a pragmatikus, tudatos és aprólékos, lokális és regionális építkezésen keresztül alakul.
A székelyföldi régió egységes, jól megjeleníthető, körülhatárolt, áruvá tehető – így fogyaszthatóvá tett – identitáscímkéjének kialakítása az erőteljes önreprezentációra való igény megfogalmazódásaként érthető. Az elmúlt évtizedekben ez a reprezentáció, a határok pontos ki-, és megjelölését, a térség valamelyest egységes megjelenítését és etnikai jellegét célozta. Az otthonteremtés összetett és befejezetlen folyamatában a székely zászló, mint központi szimbólum folyamatosan jelen volt.
A székely zászló történetének alakulásában az erős önreprezentációs és a határmegjelölő szerep mellett, egy másik folyamat is közrejátszik. A székelyföldi magyar lakosság számára a zászló a román közigazgatási reformfolyamathoz kapcsolódó küzdelmek kitüntetett szereplője lett, ennek tétje a Székelyföld mint közigazgatási egység létrejötte. A decentralizáció hatékony megszervezése körüli kérdések a romániai nyilvánosságban egyre nagyobb lendületet vettek, amelynek szükségességével a nyilvánosság szereplői általában egyetértenek, de a régiók kialakítása és hatáskörökkel való felruházása kényes kérdésnek bizonyult, főleg ami a székelyföldi magyar közösséget és autonómia-elképzeléseket illeti. Az autonómiatörekvések hátszelével egyre látványosabbá vált a zászlót használó szimbolikus politizálás a virtuális-, és a köztereken. A székely zászló a romániai közigazgatás és decentralizáció vitája révén egyfajta cselekvővé vált, mivel nem csupán eszköze lett az etnikai mobilizációnak, az autonómiatörekvéseknek, hanem szervezője, főszereplője is.
A 2009-ben szervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen, a székelységre vonatkozó jelképek elfogadását követően Hargita és Kovászna megye tanácshatározattal döntött a szimbólumnak a két megye zászlójaként való elfogadásáról is. E két döntéssel szemben folyamatosan megfogalmazódtak ellenérvek, azt kifogásolva, hogy a régió jelképének kialakítása teljesen mellőzte a székelyföldi románság reprezentációját.
Azzal, hogy a megyei tanácsok a zászlót a törvénynek megfelelően megtették a megyék jelképének, megváltozott a tárgy használatának kontextusa. Már nem kizárólag egy etnikailag homogén közösség törekvéseit, civil kezdeményezését testesítette meg, hanem az adminisztratív módon (a helyi közigazgatáson keresztül) és pragmatikusan (különböző szimbolikus gyakorlatok által) építkező Székelyföld létrejöttét, vagyis egyfajta intézményesülési folyamatot mutatott.
A jelentésváltozás és popularizálódás mértéke pontosan követi azt a logikát és versengést, amelyben a civil kezdeményezések beolvadnak a politikai életbe, vagy sok esetben perifériára szorulnak. A zászlóval kapcsolatos események zászlóvivőivé a nyilvánosságban leginkább a megyei elnökök és polgármesterek váltak, akik performatív események sorozatán keresztül bizonyították a kiállásukat az autonómiatörekvések és a székely jelképek intézményesült használata mellett.
Az intézményesülési folyamat mellett, azzal párhuzamosan a zászló egyre inkább megjelent a használók körének személyes szférájában. A magánházakra kifüggesztve leginkább a külvilággal kommunikál, egyfajta „célzatos kommunikáció”, az érdekesebb azonban az, ahogy az otthonokban kezdték használni. A különböző méretekben, alakban előállított, forgalmazott tárgyak pont azt a célt szolgálják, hogy a lakásbelső, az otthon díszei lehessenek, vagyis egyfajta dekorációs funkciót is betöltenek. A zászló körüli román és helyi magyar vezetők közötti ellentétek akkor váltak igazán a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ismét nyomatékosítja szolidaritását a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. A „zászlóügy” ennek szimbolikusan is a szereplőjévé vált, mivel a magyarországi nyilvánosság a székely zászló hivatalos használatának tiltását a román nacionalizmus kézzelfogható jeleként értelmezte, azét a zászlóét, amely „egy etnikai csoport jogosan használt jelképe, az önreprezentáció jogának alapvető megnyilvánulása” (Idézet Izsák Balázs SZNT-vezető beszédéből, ami a Virtuális Székelyföld születik című sajtótájékoztatón hangzott el, 2014. május 07-én). 2013 elejére a „zászlóügy” egy magyar-román diplomáciai ellentétté duzzadt.
A magyar kormányzat a „nemzetegyesítés”, vagyis a kisebbségi helyzetben élő magyar lakosság melletti kiállását több szimbolikus cselekedettel nyomatékosította, például a székely zászló az Országházra való kifüggesztésével, vagy a székely himnusz éneklésével egy-egy hivatalosnak számító eseményen. Ezzel a performatív aktussal jelezte a hatalom/hatalma azon privilégiumát, hogy meghatározza a nemzeti jelképek helyét, – a törvény által előírt, kötelező érvényű jelképek használata mellett (magyar zászló, lobogó és himnusz) beiktatta a székely himnusz és zászló használatát is, mintegy nyomatékosítva az egységes Székelyföld létét, a Romániából való „kiemelését”, és mindezzel a magyar nemzethez való szimbolikus kapcsolását.
A szolidaritási akció kezdeményezőjeként fellépő budapesti kerület (XXII., Budafok-Tétény) városházának felhívását követően egyre több magyarországi önkormányzat tette ki a székely zászlót. Ahogy a kerület polgármestere fogalmazott: „Fontos, hogy érezzék a székelyföldi magyarok, hogy nincsenek egyedül, közösséget vállalunk velük”, majd a többi önkormányzatot megszólító felhívás így szólt: „Tűzze ki minél több önkormányzat a polgármesteri hivatalára a székely zászlót! Érezzék a székelyföldi, erdélyi magyarok, nem csak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás!” Természetesen azt is látnunk kell, hogy a székely zászló magyarországi kitűzése során alakuló jelentések is mennyire eltérnek egymástól.
Fontos érzékelni, hogy mekkora különbség van egy budapesti önkormányzatra felfüggesztett székely zászló és például a gyöngyöspatai vezetőség szimbolikus aktusa között.
Mivel a székely zászló használatát és hozzáférhetőségét a magyarországi jogrend törvény által nem szabályozhatja, a zászló a kitüntetett, a nemzeti összetartozás szemléltetésére kiszemelt tárgyak kategóriarendszerében a címeres, majd az angyalos-címeres magyar zászló, valamint az Árpádsávos zászló nemzeti jelképrendszerébe tagozódott.
E zászlók kapcsán is felrajzolható egy érdekes életút, a redszerváltástól kezdődően különböző hullámokban megfigyelhető zászló-, és jelképkultusz tárgyaiként, adott időszakokban mindegyik a nemzeti érzelem intenzitását és az összetartozás hőfokát hivatott demonstrálni. Majd a kétezres évek közepétől, főleg 2006 októbere után e zászlók a tömegessé váló radikális jobboldali gyakorlatokon keresztül a nemzet egyfajta alternatív felfogásával asszociálódtak,
amelyben a nemzeti mint etnikai és faji kategória jelölőivé váltak. Vagyis nem egy modern nemzetállam állampolgárainak összetartozása a hangsúlyos a zászló jelentési tartományában, hanem a leszármazáson és közös kultúrán keresztül beazonosítható és elkülöníthető egység.
A székely zászló a magyarországi nemzeti jelképek és hagyományos termékek árurendszerében legtöbbször a „történelmi és egyéb zászlók” kategóriájába került. A használat során is összefonódott a többi ilyen típusú tárggyal: a nyilvános terekben tüntetéseken, ünnepeken (budapesti pártrendezvényeken, megemlékezéseken), Magyarország-szerte magánházakon, az Árpádsávos, és/vagy címeres magyar zászló mellett (olykor helyett) került kifüggesztésre, mintegy hangsúlyozva a szimbolikus megkülönböztetést, az „igazi magyar” kategóriájának megkonstruálásában betöltött funkcióját. A székely zászló története koránt sem befejezett, értelmezési és jelentési mezői pedig folyamatosan gazdagodnak, egyelőre ebben a szövegben csak pár elkülöníthető tartományát, fázisát, értelmezési kontextusát mutattam be: a hitelesítés folyamatától az intézményesülés, az autonómia-törekvések, a „külső hatalmi erőkkel szembeni harc” szimbólumán keresztül, a jelölő/etnikai marker jellegtől, a domesztikált, személyes szférában betöltött szerepéig. Ugyanakkor, ami egy ilyen mozgó célpont (jelentésében folyamatosan változó tárgy) vizsgálatának értelmét adja, a popularizációjának megértése is. Vagyis hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, a használók „kezében” hogyan változik a tartalma, jelentése.
Érdekes megfigyelni a lokális közösségek, szervezetek, erdélyi, magyarországi és külföldi (például a török szolidaritási akciók) kontextusaiban folyamatosan kialakuló jelentéseket, folyamatosan változó tartalmakat. Ezzel párhuzamosan pedig fontos megfigyelni a zászló definíciójáért, értelmezéséért folytatott harcot is (itt szeretnék visszautalni Örkény István a címben szereplő „szóvirágára”), vagyis azt, hogy milyen csoportok, személyek alakítják és ellenőrzik a közösség önreprezentációját. A kutatást a Balassi Intézet-Magyar Ösztöndíj Bizottsága támogatta. A szerzőről
Patakfalvi Czirják Ágnes kultúrakutató, szociológus a Pécsi Tudományegyetem Kultúrakutatás program dokori hallgatója, főbb érdeklődési területei: ifjúsági szubkultúrák, fogyasztás és populáris kultúra, ezekben a témákban Romániában, Törökországban és Magyarországon végzett terepkutatásokat. Tanulmányai tulnyomó részt szerkesztett kötetekben jelentek meg, főleg zenei szubkultúrákról, alkotói közösségekről és radikális jobboldali csoportokról. A szerző a budapesti Collective Morning alkotói közösség tagja, szabadidejében képzőművészettel, könyvekkel és társadalmi problémákkal foglalkozik.
Transindex.ro2014. november 2.
„Hogy a diákok többet olvassanak”
Kreatív, játékos, megyei szintű novella-vetélkedő színhelye volt pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium. Váradi és vidéki iskolások vettek részt.
Két szekcióban zajlott az első alkalommal megszervezett novella-verseny: az V-VIII osztályosok vegyes csapatai Lázár Ervin és Tóth Krisztina novelláiból mérték össze tudásukat az iskola dísztermében, míg a IX-XII osztályosoknak Örkény István novelláiból kellett készülniük. Bán Imola magyartanártól, a verseny líceumi szekciójának szervezőjétől megtudtuk: régi terv, hogy ilyen vetélkedőt szervezzenek, ugyanis kimondottan novellákra szakosodott verseny nincs. Szeretnék, hogy a versenynek folytatása is legyen.
Kávéházi hangulat
Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettes elmondta: azt szeretnék elérni a versennyel, hogy a diákok többet olvassanak. A megmérettetést a Communitas Alapítvány finanszírozásával szervezték meg. Amint a megnyitó alkalmából kihangsúlyozta: terveik szerint legalább félévente meg fogják szervezni ezt a versenyt. Szabó Zsuzsa iskolaigazgatótól megtudtuk: hagyományszerűen régmúlt idők kávéházi hangulatát igyekezték megteremteni, hogy ezzel is kellemessé tegyék az együttlétet. „Rohanó világunkban a kreativitás és a szép magyar szó egyre többet jelent, fontos tudatosítani, hogy olvasni jó – és előadni is nagyon jó lesz.” – tette hozzá.
A legjobbak
A líceumi csapatok első feladatként azt kapták, hogy „humoros-abszurd” módon – amolyan Örkény stílusban – mutatkozzanak be. A novellák ismerete mellett a későbbiek során is számot adtak kreativitásukról. Közben az általános iskolai csapatok a Foci és A tolltartó című novellákkal kapcsolatos feladatokat kaptak, Tamás-Péter Réka magyartanár vezetésével, aki ennek a szekciónak a szervezését vállalta fel. A szövegismeret mellett itt is játékos feladatokból állt a verseny, többek között a novellákhoz kapcsolódó jeleneteket adtak elő a diákok. A magyartanárokból álló zsűri az általános iskolások megmérettetése nyomán az első díjat megosztva ítélték oda az Ady Endre líceum és a Szent László iskolák csapatainak, a líceumi diákok megmérettetése során pedig szintén az Ady Endre csapata bizonyult a legjobbnak. Az első, második és harmadik díjasok könyvjutalmakat és okleveleket kaptak.
Neumann Andrea
erdon.ro2015. február 5.
Vitéz Mihály, a kalandvágyó karrierista
Székely Csaba Vitéz Mihály című komikus történelmi drámáját, a Weöres Sándor születésének centenáriuma alkalmából kiírt drámapályázat fődíjas alkotásának ősbemutatóját tartja pénteken este a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata – közölte az MTI-vel szerdán a teátrum vezetése.
A Weöres Sándor centenáriumi drámapályázat kiírása szerint a pályaműveknek a költő Testamentum című írásának szellemében kellett megszületnie. A pályázatra 2013-ban 174 jeligés mű érkezett be, az előválogatás után nyolc közül választotta ki a legjobbat a zsűri.
A Vitéz Mihály címszereplője a legismertebb román nemzeti hős, majd minden romániai városban áll szobra. A történet szerint a karizmatikus Mihály vajda a 16–17. század fordulóján egymás ellen fordítja a székelyeket és a magyarokat és elfoglalja Erdély trónját.
Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben, elismert drámaíró, aki elnyerte a BBC rádiójáték-pályázatán a legjobb európai drámának járó díjat, megkapta a Vilmos-díjat, Szép Ernő-jutalomban és Látó-nívódíjban részesült.
Első helyen végzett az Örkény István Színház drámapályázatán, Bányavakság című darabjáért odaítélték neki a Színikritikusok díját is. Az író egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: a megírásnál a történelmi eseményeknél jobban érdekelte Mihály személye, az a folyamat, ahogyan az ismeretlen kereskedő olyan ügyes manipulátorrá válik, hogy népeket fordít egymás ellen.
„Felfedeztem Mihályban a kalandvágyó karrieristát, akiben tisztesség és álnokság jól megfér egymás mellett, akinek az élet egyszerre mulatság és taktika, aki ritkán mond igazat, a hazugságait viszont komolyan gondolja, aki attól fogva, hogy ráérez a hatalom ízére, megállíthatatlanul tör előre. Egyszóval megláttam benne a mai politikust” – mondta.
A Vitéz Mihály címszerepében Bajomi Nagy Györgyöt láthatja a közönség, a darabot Béres Attila rendezte, a díszleteket Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pillinyi Márta tervezte.
Krónika (Kolozsvár)2015. március 7.
Emlékek otthona: tegnapi színház
Mottó: Ez az élet nem is olyan rossz, csak már nagyon rossz a híre. (Tomcsa Sándor: Műtét)
Nagy Pál Emlékek otthona: tegnapi színház* című kötete az 1960-as évek végétől 2010-ig írt színházi tárgyú cikkek válogatott gyűjteménye – olvassuk a kiadó tájékoztatójában. – A kötet első része a szocialista kultúrpolitika rossz emlékű körülményei között megfogant színházi (műsorpolitikai, rendezői, színészi) csúcsteljesítmények, illetőleg színházéleti "fordulópontok" szemléje. A második rész kifejezetten a marosvásárhelyi színházra koncentrál, a legemlékezetesebb színházi produkciókra reflektáló, napi- és hetilapok keretei közé beférő beszámolók, értékelések, kritikák. A harmadik rész a különböző sajtótermékekben nyomdafestéket látott interjúkat öleli fel.
Az Előszóban így emlékezik a szerző: "Hogyan kezdődött a színikritika ingoványos- bozótos, ugyanakkor vonzó területén való kalandozásom? Azokban a messze tovatűnt időkben, amikor a Székely Színház fénykorát élte Marosvásárhelyen, nemigen hiányoztam a sűrűn sorra kerülő premierekről, sőt egy-egy próbára is bemerészkedtem a Kultúrpalotába, ahol Tompa Miklós szakszerű irányításával készült az előadás. Így találkozhattam a színpadi művészet születésének változatos csodáival – és műhelytitkaival is. Akkoriban valódi élmények bő forrása volt számunkra a jeles művészekben bővelkedő vásárhelyi magyar színház. Ami vele és körülötte történt, mindennapi beszédtémaként keringett a legszélesebb társadalmi körökben, a vendéglői asztalok mellett éppúgy, mint a szerkesztőségekben. Ebben a légkörben jómagam is ösztönzést éreztem, hogy véleményt formáljak a látottakról-hallottakról, s ezt a sajtónyilvánosság elé tárjam. A vállalkozás kockázataival kezdetben nemigen törődtem. Az ide vonatkozó családi aggodalmakat sem vettem komolyan. Történt ugyanis egy alkalommal – még a kezdetek idején –, hogy édesanyám, miután épp egy ilyen cikkecskét olvashatott a helyi napilapban, megjegyezte: – Jaj, édes fiam, hagyd abba az ilyesmivel való foglalkozást, mert tönkretesznek a színészek!
Mit mondjak? A színésznők, akiket cikkeimben később is gyakran emlegettem, nem okoztak nekem soha különösebb bajokat. Legfennebb megüzenték olykor, ha nem csak dicsérő jelzőkkel szóltam valamelyik alakításukról, szerintük hova is menjek... Mindez azonban vele járt a mesterséggel.
Észrevehetően Vásárhely-centrikus ez a könyvecske; az itteni magyar színházat ismertem leginkább, ennek a nézőterén érezhettem magamat valóban otthon. Persze, ellátogattam másfelé is egy-egy bemutatóra, megnéztem a vendégjátékokat is – amennyire a körülmények megengedték. Meg kell azonban vallanom: emlékezetemben igazi színházként mindmáig a vásárhelyi él legelevenebben..."
A Szó és látvány című első rész mintegy három évtizedes (1965 és 1996 közötti) korszakot fog át: rövid jegyzetek, színházpolitikai, repertóriumi reflexiók sorjáznak. Nagy Pál Marosvásárhely szerelmese, érthető, hogy a város színháza is a szíve csücske. Ezt mondja róla: "Semmiképpen sem túlzás: Marosvásárhely, ez a sok tekintetben híres-nevezetes erdélyi város az egyetemes magyar színházi kultúra jelentős centruma. Volt itt annak idején, nem is olyan régen, egy rangos Székely Színház – míg ennek a nevét és szellemiségét el nem tüntette a fokozatosan és fondorlatosan felerősödő nacionalista türelmetlenség, a másság tagadásában fogant manipuláció. A Bernády György által építtetett Kultúrpalota színpadán, ezek között a "lekaparhatatlan" emlékeket őrző falak között Kemény Jánosék, Tompa Miklósék vezetésével indult el útjára s hódított magának lelkes közönséget mindjárt a második világháború után az a felejthetetlen művészgárda, amelynek kiemelkedő egyéniségei – Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Delly Ferenc, Andrási Márton, hogy csak néhány nevet említsek az élvonalból – ma már színháztörténetünk legszebb lapjain foglalnak helyet. És a nagy nemzedék nyomában – voltaképp velük együtt – lépett színre aztán a kiemelkedően tehetséges Lohinszky Loránd, Csorba András, Tanai Bella, Erdős Irma, Tarr László, Szamossy Kornélia és társaik csapata, akiket új és újabb nemzedékek követtek a Köteles Sámuel utcai, Szentgyörgyi Istvánról elnevezett főiskola kifutópályájáról.
Mindez már történelem. Továbbépíthető hagyomány. Gazdag örökség, amit joggal nevezhetünk a magunkénak." (Hallgatni: önámítás, 1990)
A Vásárhelyi színpad című második részben (1962 és 1998 között keletkezett) különböző színházi bemutatókat méltató kritikák, elemzések kaptak helyet, többek között Tolsztoj, Csehov, Bertolt Brecht, Madách Imre, Csiky Gergely, Molnár Ferenc, Örkény István, Tamási Áron, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Sütő András, Méhes György, Kocsis István műveinek előadásairól. Utóbbi kapcsán ezt olvassuk: "Leginkább azzal mérhető az alakítás értéke, hogy e sokrétűen dúsított vallomás közvetítése rendjén mit és mennyit tudunk meg magunkról, illetve: milyen intenzitással jut kifejezésre – a színész színpadi verziójában – Kocsis szenvedélyes etikai eszménykereső nyugtalansága. A Bolyai János estéje voltaképpen egyetlen kérdés köré épített, változataiban szerteágazó és folytonosan egymást metsző, néhány csomóponton összekuszálódó, majd ismét szétbomló válaszhálózat felfeszítése: mi ezen a földön az értékes élet kritériuma? Azaz: hogyan valósíthatja meg önmagát az ember maradéktalanul – anélkül hogy engedményeket tenne egyik vagy másik irányban? Azaz: lehetséges-e a tiszta eszmény szolgálata? Kocsis Bolyai Jánosa hol az apjához, hol a Gausshoz, hol az Asszonyhoz való viszony tükrében néz szembe újból meg újból önmagával, életútja fordulataival, s egyéniségének lényegét nem annyira a megtalálásban, mint inkább a keresésében véljük teljesnek, jelkép értékűnek. Kereső-töprengő, vívódó-lobogó humántelítettsége révén válik kortársunkká, szellemi partnerünkké. Pontosabban: ilyenné válását teheti érzékelhetővé estéről estére az előadó, aki megformálására vállalkozott." (Kocsis István: Bolyai János estéje, 1971)
A vásárhelyi színjátszás nagyasszonyát ekképp méltatja: "Amikor Kőszegi Margitnak tapsolt a marosvásárhelyi közönség, úgy érzem, egyben a nagybetűvel írandó színháznak tapsolt – nosztalgiákon, emlékkeresésen túli beleéléssel. Ama színművészeti hivatástudat előtt hajtott fejet, amelyet nálunk – többek között – Kőszegi Margit testesít meg, kortársak és utódok számára követendő példaként. A ’szavak megszólaltatóját’ köszöntötte Sütő András hozzá intézett meleg hangú soraiban, művészetét ’mécsesszolgálatnak’ nevezve. Aligha volna lehetséges ennél pontosabban megfogalmazni: mit jelent Kőszegi Margit – s mit jelent a színház – az értelem és az érzelem kincseit kereső, az igaz és szép emberi eszmények iránt lelkesedő mai ember életében. (Kőszegi Margit előadóestje, 1975)
A Beszélgetések zárja a válogatást, ebben szólal meg Csorba András ("Csakis a realista örökségre építhetünk", 1970), Tompa Miklós ("A színházat választottam", 1975 és 1995), Szabó Lajos ("A jövő sokoldalú színészt kíván", 1976), Sinka Károly ("A vígjáték az én igazi világom", 1980), Kovács Ferenc ("Kortárs dráma nélkül elképzelhetetlen a kortárs színjátszás, 1980), Székely János ("A dráma: valamely felismert igazság metaforája", 1982).
Tompa Miklós ars poeticája ma is megszívlelhető: "Én azt vallom, hogy a művészet – szolgálat. Színésznek, rendezőnek, tanárnak, igazgatónak, kritikusnak egyaránt fel kell tennie a kérdést: kit szolgálok mindennapi munkámmal?... Nem tudom soha elfogadni a dekadens, idegbajos irodalmat, a túlzottan patologikus, egyedi, nem általánosítható esetek színpadi ábrázolását, sem az olyan irodalmi, művészeti törekvéseket, amelyek a pesszimizmus, a kétségbeesés, a reménytelenség hirdetői voltak..."
Szabó Lajos szavait is illik újra és újra átgondolnia, akinek szívügye a színház: "A színészoktatás világviszonylatban olyan művész kialakítására törekszik, aki művésze a szónak, tökéletes beszédtechnikával, képzett hanggal és fejlett testkultúrával rendelkezik. Ebben a tekintetben világviszonylatban egységes a színészképzés célja. De – úgy véljük – a legárnyaltabb formanyelv is csak a tiszta eszmei mondanivaló hordozásával válhat tökéletessé. S mi elsősorban ennek a ’sajátosságnak’ az érvényesítését tekintjük feladatunknak."
Szűkszavú Székely János-interjú zárja a kis könyvet. Ebben is találunk érvényes megjegyezni valót: "Sok sikeres drámai művet ismerek, amelyekben a szerzői világkép csak közvetve érvényesül: csak a cselekményben működő (azt mozgató-kormányzó) törvények hordozzák. Én arra törekszem, hogy drámába foglalt történeteimnek ezen fölül még külön értelme, metaforikus jelentése is legyen. A dráma: valamely felismert igazság metaforája. A drámaíró legfontosabb képessége eszerint az, hogy már magában a valóságban (a történelemben) meg tudja látni a metaforikus érvényű, jelentéses drámai helyzeteket. Akinek ez a képesség nem adatott meg, az legfeljebb dialogizált esszéket, sztorikat írhat, nem pedig drámát. A valóság kínálta drámai szituáció tapasztalatom szerint annyira megkönnyíti az író munkáját, hogy szinte semmi egyébbel nem kell törődnie. Egyszerűen hagynia kell, hogy a helyzet beszéljen magáért (kibeszélje magát), s ebből automatikusan kialakulnak például a jellemek is."
A 93. évét taposó Jánosházy György költő, műfordító, szerkesztő nemrégi sajnálatos távoztával a folyóirat- és könyvszerkesztő, irodalomtörténész, kritikus, a "csak 91 éves" Nagy Pál az erdélyi irodalmárok doyenjenje. Munkájának termését jobbára begyűjtötte, az utóbbi két évtizedben folyamatosan jelentek meg az általa szerkesztett- gondozott és a saját könyvei. A színházas kötet kéziratával bizony előszobázni is kényszerült. A Kriterion érdeme, hogy felkarolta, és végre az olvasó asztalára helyezte ezt a dokumentumértékű válogatást.
*Kriterion könyvkiadó – Kolozsvár, 2014. Szerkesztette Jakabffy Tamás, a borítót Matei László tervezte
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)